A gumi forrása
A gumit két típusra osztják: természetes gumira és szintetikus gumira.
A természetes gumit úgy állítják elő, hogy olyan növényekből nyerik ki a gumit, mint a gumifák és a gumifű;
A szintetikus gumit különféle monomerek polimerizálásával állítják elő.
A természetes gumi elsősorban a Hevea brasiliensisből származik. Az eredeti gumifák Dél-Amerikában nőttek, de mesterséges átültetés után Délkelet-Ázsiában is nagy számban ültetnek gumifát. Valójában Ázsia vált a gumi legfontosabb forrásává. Amikor ennek a gumifának a bőrét levágják, nagy mennyiségű, gumiemulziót tartalmazó tejfehér levet választ ki, amikor megsérül (például levágják a szár kérgét). Latexnek hívják. A latexet kondenzálják, mossák, formázzák és szárítják, így természetes gumit kapnak.
A guayule gumiból készült gumi csökkentheti az érzékenységet. Ezenkívül a fügefák és egyes Euphorbiaceae növények is biztosíthatnak gumit.
A második világháború alatt Németország ezekből az üzemekből próbált gumit beszerezni, mert a gumiellátás megszakadt, de később műgumit gyártottak.
A szintetikus gumit mesterséges szintézis módszerekkel állítják elő. Különböző típusú gumi szintetizálható különböző nyersanyagok (monomerek) felhasználásával. 1900 és 1910 között CD Harris vegyész megállapította, hogy a természetes gumi szerkezete izoprén polimer, amely utat nyitott a szintetikus gumi számára. 1910-ben SV Lebedev orosz kémikus (1874-1934) fémes nátriumot használt iniciátorként az 1,3-butadién nátrium-butadién gumivá polimerizálásához. Később számos új szintetikus gumifajta jelent meg egymás után, mint a cisz-butadién-kaucsuk, a kloroprén-kaucsuk, a sztirol-butadién-kaucsuk stb.
A szintetikus gumi teljesítménye jelentősen meghaladta a természetes gumiét, amelyek közül a sztirol-butadién gumié a legnagyobb.
A gumi a gumiipar alapvető nyersanyaga, és széles körben használják gumiabroncsok, tömlők, szalagok, kábelek és egyéb gumitermékek gyártásához.
